Szereplők

"Idén töltöttem be a 18. életévemet. Anyuék elváltak és így felváltva töltöm szüneteimet a Los Angeles-i és a Chicago-i barátaimmal. Ha nem a haverjaimmal vagyok, akkor a bátyámmal James-sel csesztetjük egymást. Mindenféle sportot imádok,de a kedvencem a távfutás. Minden este felveszem a pink-fekete futócipőm és "elfutok a világ elől". Azt gondolom, elmondhatom magamról, hogy kifejezetten jó tanuló vagyok. Imádok a barátaimmal lógni. A kedvenc helyem az egész világon, ahol jártam is, az házunk mögötti tengerpart. Mindig oda megyünk a barátommal Brad-del, hogyha unatkozunk. Szörnyen félek a lovaktól és még laktóz érzékeny is vagyok, ezen kívül van egy kis tériszonyom is."

"20 éve élem nem túl izgalmas életemet hol LA-ben, hol Chicago-ban. Attól függően, hogy hol vagyok közlöm mindenkivel hollétem, twitteren, instagrammon,vagy facebook-on. Ha a helyzet jelentésem a tenger mellől érkezik, akkor anyámnál vagyok, és azt figyelem, mit csinál az én kicsi húgocskám Laura. Bárhol is tartózkodom Laut sose engedem túl messzire, hiába csak a bátyja vagyok, nekem szinte már csak Ő maradt meg. Viszont van egy nagyon jó fej haverom Brad, aki nem mellesleg a húgom pasija. De ez engem különösebben nem zavar, hisz ez az Ő élete. Meg ha véletlenül fel is hozom a témát, elő kotorássza az éjjeli szekrényéből a csajaim nevét és számát, ami már külön kis naplóba van beleirkálva neki. Szabadidőmben főként csak gitározgatok a szobámban. Egyébként nagyon durva klausztrofóbiám van."

"18 éves koromra azt hitték az őseim, hogy valamelyik sitten fogok ülni, miközben az ujjaimmal malmozok, de NEM. Azt hiszem akkor nőtt be a fejem lágya, mikor 17 évesen, vagyis kb egy éve a barátnőm szedett össze a helyi legnépszerűbb szórakozóhelyen a The Tigers-ben. Full részeg voltam, és ha ő nincs ott valószínűleg a börtönben ülnék emberölésért. Egyébként azzal a lánnyal, aki a Laura névre hallgat még ma is együtt vagyunk. A gimiben ez volt az utolsó évem, ahogy neki is, csak a különbség kettőnk között, hogy Ő jövőre a Yale-re megy, engem meg az American Sports Univesity-re vettek fel, focizni fogok. És oda is csak azért, mert a foci és a kosár meccseken győzelemre vittem a csapatot. Különben meg nem vagyok az a "na akkor most üljünk le és tanuljunk" fajta, inkább kihasználtam, hogy az osztály legokosabb tagja (Lau) segítsen doga közben. Apámék anya halála után Európába költöztek, azaz két nővérem és az apám most Belgiumban élnek. 1-2 évente hazalátogatnak, ennek pontos időpontjáig teljesen egyedül vagyok abban a hatalmas lakásban, ami pontosan szembe van a helyi szupermarkettel. Nagyon ritka, ha van a közelemben valaki, ha mégis, akkor az csakis Laura lehet, mert csak neki van kulcsa a lakásomhoz. Imádom a horrorfilmeket, szinte mindent tudok róluk. Nem mondanám, hogy túl sok mindentől félnék, de egy valami azért mégis van amitől rettegek. És ez az erdő éjszaka."

 

" 19 éve élek a Colorado állambeli Denver-ben. Kifejezetten jellemző rám, hogy barátok hiányában az állatokhoz menekülök. Minden állatokért folyó mozgalomban részt vettem eddig, ami által "bérletem" lett a helyi rendőrkapitányságra. Egy barátom ugyan van, Ő a BFF-em Maia. Ő az egyetlen, aki nem tart bolondnak, amiért az állatokkal jobban kijövök, mint az emberekkel. A sport és a tanulás nem tartozik az erősségeim közé. Nem vagyok egy buta liba, nagyon sok mindennek érzem a súlyát, de ha nem tudok ellene mit tenni, akkor... Már hozzászoktam a csalódásokhoz, eleget kaptam belőle az élettől. Epilepsziás vagyok, ami nagyban megnehezíti a dolgomat."

"Elmondhatom magamról, hogy megéltem a 19-et. Jó hosszú és fárasztó életem volt eddig. Apa Irakban szolgált és mikor 13 éves voltam meghalt egy kiküldetésen. Anyám onnantól kezdve nem igazán törődött velem, csak az ital, a cigi és az évente váltakozó pénzes pasik maradtak meg neki. Én meg éltem tovább életemet, de nagyon hiányzik, ahogy azt mondja "Gyere hercegnő! Vagy végig duzzogod az életet, amíg valaki azt nem mondja, hogy: És boldogan éltek, amíg...?", ezen mindig olyan sokat nevettem. Minden este leült mellém, és átköltött egy mesét, úgy hogy a főhősnő neve mindig Maia volt. Addig amíg velem volt hittem abban, hogy lehet valami igazán tökéletes. A népszerűségi indexem elkezdett rohamosan csökkenni a gimiben, mikor megismerkedtem Grace-el. Furcsa lány, de mindig felvidít, és én vagyok neki az egyetlen barátja. És most, hogy jobban belegondolok szükségünk is van egymásra. Vannak-e félelmeim? Egy valami, de az is óriási butaság. Félek a félelemtől, mert ha félek, akkor gyenge vagyok és sebezhető."

"21 éves vagyok. Eddig Japánban éltem a családommal, de inkább visszatértem a meleg és napos Jacksonville-be. Beszélek angolul, németül és mivel tíz évet töltöttem Japánban, ezért az a nyelv sem okoz nehézséget. Jelenleg a tengerparton vagyok életmentő, vagyis szinte minden napomat a tűzőnapon töltöm egy baromi magas székben. Imádok független lenni, saját lakás, saját élet. A szüleimmel nem igazán tarom a kapcsolatot. Egy lakáson osztozom régi, kicsit dilis (jó értelemben) haverommal Connor-ral. A szombat nálunk bulinap, akarom mondani buliest. Ilyenkor elmegyünk a közeli bárba, zenélgetünk, csajozunk. Mindenem a gitárom Naya. Ha történne vele valami, azt hiszem itt kő kövön nem maradna. Valamilyen szörnyű csoda folytán irtózom a szőrös kis izéktől. Tehát nem haverok az egerek, patkányok és...nos semmilyen rágcsáló"

"Tavaly tudhattam magam mögött a gimit, tehát most 19 éves vagyok. A Floridai Jacksonville-ben élem roppant "izgalmas" életem a haverommal Rik-kel. Mindenünk a zene, na meg a bohóckodás. Gyakran töltöm délutánjaim a tengerparton, reggeleim és délelőttjeim a pihe-puha ágyikómban. Ebédelni általában az éppen hozzám legközelebb lévő gyorsétteremben szoktam. Szóval szépen kifejezve, baromi lusta vagyok. A szüleim haza sem vittek magukkal a születésem után. Az árvaházban a nevelők kegyetlensége határtalan volt. Nem mintha az ottani srácok belegebedtek volna a kedvességbe. Ha vért látok konkrétan nagyon rosszul leszek, legyen az emberi vagy állati."

"A nevem Stefanie, de aki jót akar magának, az csak Stef-nek szólít. 21 éves koromra a 13. városban lakom. Valahogy ilyen sorrendben: Littleton, New York, San Francisco, Chicago, Washington, Portland, Atlanta, New Orleans, Boston, Seattle, Memphis, Baltimore és most Fargo-ban élek. Körülbelül évente váltottam sulit. Valami viszont mindegyikben egyforma volt... Mindenhol én voltam a suli "boszija". Mindig megpróbáltam tenni a jót és játszani a cuki lányt, de valahogy nekem ez sosem jött össze. Sokan vágták a fejemhez, hogy aljas, gonosz és kegyetlen vagyok. De én sosem foglalkoztam vele igazán. Akinek nem tetszem az így járt. És aki ellenem tesz, azt megbosszulom. A szüleim 19 éves koromig végig mellettem voltak, igaz hogy csak lélekben, de legalább itt voltak. Most már beszélni se nagyon beszélek velük, ők is csak a rosszat látják bennem. De mit tehetnék? Nagyon úgy tűnik, hogy velejéig romlott lány vagyok. Amúgy rettegek a legtöbb állattól, kivéve a hüllőktől. Talán azért,mert csak azok a lények olyan hidegvérűek, mint én." 

"18 éves lettem én, ez azért nem akkora meglepetés. Sokat érő életemet a fővárosban töltöm Washingtonban. Van egy igazán nagyon "cuki" nővérem. Már ha a Hello Kitty-t lehet cukinak nevezni. A lényeg, hogy Ő az idősebb, de én vagyok az érettebb. Mondjuk az őseim pont az ellenkezőt állítják. Szerintük túl nagy arcom van a semmire, ezen persze mindig jól összeveszünk,de ilyenkor csak átugrom valamelyik csajomhoz. Általában ahhoz, amelyik a soron következik. A nővérkém már többször kért, hogy soroljam el neki őket lista nélkül, de mikor megpróbáltam és nem igazán jött össze, erre a Rydel (a nővérem) "Látom még mindig gondod van a háromjegyű számokkal". Szerinte több tiszteletet érdemelnek a csajaim, de szerintem meg pontosan jól csinálok mindent, hisz a csajok nem tudnak egymásról. A lényeg, hogy a család szerint túl nagy az egóm, de véleményem szerint csak kellőképp imádom magam. Apa csak simán Szőkének hív, mert állítólag olyan vagyok, mint az szöszi krapek a Shrek-ből. Gyakran járok gyúrni, táncolni és nagyon ritkán még énekelni is szoktam. A gimit sikeresen elvégeztem, nehezen ugyan, de sikerült. A következő évemet már a Bostoni egyetemen kezdem. Van-e legnagyobb félelmem? Valószínűleg az, ha elveszítem a jóképűségem, de ez lehetetlen, így elmondhatom magamról, hogy nem félek semmitől."

"Rydel vagyok, de mindenki csak Delly-nek szólít, mert az olyan hozzám passzoló cuki név. 20 évesen erős Hello Kitty és rózsaszín mániában szenvedek. Képes vagyok mindenhez szoknyát felvenni, vagy ha nem, akkor valami cuki koktélruha féleség van rajtam. A családban én vagyok a hiperaktív zseni. Most éppen a Yale-en tanulok már több mint egy éve. Nálunk én vagyok a kedvenc, mert a szüleim nem igazán tolerálják az öcsém hozzáállását a...nos mindenhez. A barátaim imádnak, mert rám mindig számíthatnak. Mondhatnám, hogy az életem szinte PERFECT, de nem. Nem túlságosan bajos az életem, de ennek ellenére sok mindentől megtudok ijedni, illetve  inkább bepánikolok. A pánikrohamok nálam elég sűrűn jönnek, ami miatt nemcsak a szüleim, de néha még a drága kisöcsém is aggódik értem."

"Állítólag cicababa vagyok, de szerintem ez nem megfelelő kifejezés egy 18 éves kedves, édes, megértő és nem mellesleg szerény lányra. Apunak elég jól kiépített vállalata van, és így mindent megkapok az első szóra. Azt hiszem, hogy életemben talán egyszer voltam büntiben, akkor is a nagyi zavart be a szobába, hogy elgondolkozzak azon, hogy miért nem jó a macska szőrét átfesteni. A sulimban mindig én voltam a cuki lány, akinek sosem kellett tesi órára járnia. A tanáraim értékeléskor csak Ariana hercegnőnek neveztek. Nem tudom, hogy annak van-e köze ehhez, de már kiskorom óta balettozok és mindig tartottam egy kis tiarát a szekrényemben. Az összes könyvem rózsaszín borítóval volt beborítva, a dolgozataimat ugyan ilyen színű illatosított papíron adtam be, a nevemet pedig mindenre csillogós arany színű tollal írtam fel. Első látásra mindenki egy nagyképű, elkényeztetett libának hisz, de én teljesen más vagyok. Gyakran megyek anyuval és apuval játék osztásra. Nagyon szeretem a gyerekeket, olyan kis aranyosak. Van egy kis kutyám baba, akit mindenhová magammal viszek. Van egy kis ezüst színű sport kocsim, azzal járom Miamit. Nincsenek nagyon nagy gondjaim, de van valami az életemben, amit nem tudok legyőzni. Ez pedig a félelmem a sötétségtől."

" 19. évemet töltöm Springfield-ben a nagyiéknál. A szüleim még mikor kicsi voltam autóbalesetben meghaltak. Nagyon hiányoznak, és gondolom a nagyszüleimnek is, de sosem hagyják, hogy a múlton rágódjak. Van egy karkötőm, amit a mamám adott nekem. Anyáé volt, minden fellépésén hordta, ugyanis musical színész volt. A karkötőn egyébként három kis karika van, amibe képek vannak. Anya, apa és én. Suliba nem jártam, csak a magán tanáraim jöttek házhoz. Barátaim csak a közösségi színházból vannak, mert mindig oda járok. Néha még elmegyek falat mászni, de annak a nagyszüleim nem igazán örülnek. Minden évben elmegyünk valahova víz közelbe nyaralni, de én mindig csak a parton ülök, ugyanis az úszás és én nem vagyunk túl jó viszonyban. Az az nem tudok úszni."

" 19 éve hülyéskedek Portland-ben a haverommal Rocky-val. Már egész kicsi korunk szívatjuk egymást. A szüleink elég jóba vannak. Túl jóba, mivel most anyám Rocky apjával van. De minket ez nem igazán izgat, csak hagyjanak minket élni. Még a munkahelyünk is ugyan az. A helyi kalandparkban dolgozunk. Szerény személyem felel azért, hogy a dodzsem ne törjön még apróbb darabokra. Szabadidőmben focizni szoktam, meg anyámat idegesíteni a azzal, hogy a nappaliban szerencsétlenkedek az Xbox előtt. A sulit ugyan elvégeztem, de csak azért, mert a tanárom nem buktatott meg történelemből. A reggeleim így suli után nagyjából 10-kor kezdődnek, vagyis akkor riadok meg. Ha nem edzés, vagy munkahelyi elfoglaltságom van, akkor drága barátommal járjuk a várost, és röhögünk az ismeretleneken úgy, mintha mi normálisak lennénk. legnagyobb félelmem...nos ezen még sosem gondolkoztam, a sok hülyeség miatt nem volt rá időm. De talán az, hogy egy reggel felkelek és nem tudok mozogni se semmit csinálni. Tudom butaság, de bármi megtörténhet."

 " Portland-ban élem röhögéssel teli 19. évemet haverommal Tristan-nal. A szüleink együtt, az élet szép. A kalandparkban felügyelem a hullámvasút működését. Nem sportolok különösebben semmit, inkább csak nézem, hogy szerencsétlenkedik drága barátom a pályán. Az én szabadidős elfoglaltságom a gitárom nyúzása a garázsban. De nem ám akusztikus izé, nem. Maradok az én drága basszusgitáromnál. Van egy számomra aranyos pitbullom, amit Trist nem mindig támogat, különösen akkor nem, ha kilyukasztja a focilabdáját. Úgy álltam hozzá mindenhez a suli idején, meg most is, hogy ráérek még megcsinálni a dolgomat. Lényeg a lényegben, hogy a sulit is túléltem. Félek-e valamitől? Őszintén? A leghalványabb fogalmam sincs. Még nem találkoztam olyan dologgal, amitől nagyon megijedtem volna. Vagy... Lehet, hogy van egy csöppnyi tériszonyom, de az nem annyira vészes."

  

" Ell vagyok. Egy 20 éves "idióta", aki New York utcáit koptatja. Már amikor nem egyetemen vagyok Bostonban. Én vagyok a suli mindenese. Ha valakinek valami különleges kell, a legjobb helyekre szóló jegyek, ilyenek, én megszerzem. Könnyedén mondhatom, hogy amióta nem otthon lakom minden sokkal egyszerűbb. Apám világ életébe alkoholista volt, anyám pedig rákban meghalt mikor 11 éves voltam. A nagyszüleimre se támaszkodhattam, mivel Oroszországban élnek. Apám szülei pedig Mexico-ba. De legalább hamar talpra tudtam állni és elkezdeni a saját életem. Anyám gyakran mesélt hősökről és én mindig a helyükbe képzeltem magam, fantasztikus érzés volt. Már annyi mindent megéltem, hogy nem félek még akkor sem, ha kell. Ez az érzés kihalt belőlem ugyan úgy, ahogy a szeretet, a gyűlölet és mindenféle érzelmek."